Van két olyan toposz, amit a popzene soha nem fog megunni.

1. Légy a barátnőm, járjunk! 2. Dögölj meg, te szemét, hogy hagyhattál el! A jó tinipop a pubertáskori változás hiperűrtempóját elkapva száguldozik az egyes és kettes téma között. A kanadai punkpoprock énekesnő, a huszonhárom éves Avril Lavigne feltalálta az időgépet, ezért én most pont tizenhat évvel érzem magam fiatalabbnak.

Avril Lavigne
The Best Damn Thing

Ott kezdődik az egész, hogy én nagyon bírom a Green Dayt is. Tudom, hogy nem igaziak, nem kifinomult zenészek, nem vérpunkok, de nem is kell minden punknak vérpunknak lennie. Semmi baj nincs a három-négy dúr akkordot váltogató torzgitáros primitív popzenével, ha abban van lendület, és nem akar úgy tűnni, mintha Művészet volna.  És azt is tudom, hogy már régóta van egy ilyen mozgalom, amit én eddig csak távolról szemlélgettem, hogy kemény csajszik gitárokkal és torzítópedálokkal a hátukon bevonulnak a Danubius Rádióba.

Avril Lavigne új albuma jó és kész. Ha lenne autóm és tizennégy éves gyerekem, akkor ezt hallgatnánk minden reggel a kocsiban. És hiába állna fel a szőr a hátamon egy-két bizonyos dalt hallva (konkrétan a When You're Gone leszállítja az értékelést egy egységgel), így egészben a lemez kifejezetten megnyerő. A punkos-diszkós kezdő Girlfriend lendületével (miről is szólhatna másról, mint arról, hogy most már össze kell jönnünk gyorsan, lehetnél a barátom!) feladják a leckét maguknak az alkotók, de nagyjából sikerült tartani a tempót.  

Legalább négy-öt olyan szám van, amelyikben tényleg darálnak a gitárok, odacsapnak a dobhangok, és Avril is elengedi szimpatikus hisztérika-énjét. Van Timbaland-számként keződő minimál-tapsos diszkóütemből kattogós punkszámmá fejlődő dal (I Don't Have To Cry) de lassúszám-blokk is van és egy igazi holdfényes ballada: az egyébként zseniálisan megírt Innocence-ben arról van szó, hogy ez a tökéletes pillanat, és nehogy elmenj, mindjárt sírsz, én tudom!

Még azt sem mondhatni, hogy a produceri munka vinné el az albumot (a Green Day állandó producere is dolgozott a lemezen). Nagyon jók, ötletesek és széles hangspektrumban szólnak az alapok, de legalább olyan jó maga Avril Lavigne, aki élvezettel helyezkedik bele ezekbe a lányregényekből kölcsönzött papírmasé-karakterekbe. Nem lóg le semmi, egyben van a mondanivaló és a forma. Legyen ilyen minden poplemez!

Avril punkosabbra vette a figurát, persze bőven megmaradva a rádióbarát keretek között.

Harmadik nagylemezéhez érkezett a kanadai könnyűzenei élet egyik legnagyobb reménységének tartott Avril Lavigne. Öt év telt el az első korong óta, és Avril a szemünk előtt vált lázadó tiniből vonzó nővé, ám zeneileg inkább a gyökereihez közelít a The Best Damn Thingen: a Sk8er Boi-féle punkpop dominál az új korongon.

Ebben nagy szerepe lehet Avril férjének, Deryck Whibley-nek, aki a Sum 41 frontembereként otthonosan mozog a punk világában.

Természetesen Avril dalai korántsem olyan zúzósak és nyersek, mint a szintén kanadai Sum 41 szerzeményei, de a tempó és dallamvezetés egyértelműen punk jegyeket mutatnak. Szintén erősen érezhető a korai Green Day hatása, ami nem is csoda: Avril élőben is játszik feldolgozást a csapattól.

A stílus keményedésével párhuzamosan Avril ezúttal bőven káromkodik is, talán ez az első korongja, amire felkerülhetett a ?szókimondó szövegek? címke.

Az első kislemeznek választott Girlfriend némileg megtévesztő, mert az album egyik legbugyutább nótája, ugyanakkor hangzását tekintve a legtrendibb.

Az album nagy részét a girlpower jegyében született pörgős dalok uralják, azonban a lemez lendületét megtörik a feleslegesnek tűnő balladák, mint a When You?re Gone és az Innocence.

A legjobban elkapott szerzeményeknek az I Don?t Have To Try, az Everything But You és a Hot tűnnek az első pár hallgatás után.

Avril számtalan arcát megmutatta már az elmúlt években, de a Best Damn Thing érezhetően az eddigi leghitelesebb lemeze.

Beperelte Avril Lavigne-t egy amerikai zenekar, amely szerint az énekesnő Girlfriend című slágeréhez tőlük vette "kölcsön" a refrént. Meghallgatva a két dalt, elképzelhető, hogy Avrilnek nehéz lesz ebből kimásznia - vagy mégsem? Ezt döntsük el mi rajongók...

A Rubinoos nevű amerikai, újhullámos zenekar két dalszerzője, Tommy Dunbar és James Gangwer szerzői jogsértésre hivatkozva nyújtott be keresetett Avril Lavigne és szerzőtársai ellen, mivel szerintük a Girlfriend című sláger refrénjét a zenekar 1979-es kislemezdalától, az I Wanna Be Your Boyfriend-ből kölcsönözte.

"Nem vagyunk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, itt valami kozmikus, véletlen egybeesésről van szó" - jelentette ki közleményében Dunbar. "A szöveg, az ütem, a ritmus - minden egyezik."

Az első tárgyalási napot már ki is tűzték augusztus 28-ra a kaliforniai Oaklandben. Lavigne szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet.

A hasonlóság valóban szembeötlő,

- még a szöveg is stimmel, csak Lavigne értelemszerűen "girlfriendet" mond "boyfriend" helyett. A hasonlóság már másnak is feltűnt, így például az Allmusic.com kritikusa, Stephen Thomas Erlewine is jelezte a lemezről írott kritikájában, hogy "a Girlfriend refrénje egy az egyben a Rubinoos I Wanna Be Your Boyfriend-jének nyúlása".

A kaliforniai Rubinoos dala egyébként annak idején nem került fel a slágerlistára, később a zenekar egy Tommy James and the Shondells klasszikus, az I Think We're Alone Now feldolgozásával érte el a legnagyobb sikerét (ezt a dalt dolgozta fel tavaly egyébként a Girls Aloud is). Az 1973 és 1983 között létező Rubinoos három albumot jelentetett meg, majd a kilencvenes években újjáalakulva még kettőt, és a Revenge Of The Nerds című film zenéjét is Dunbar és az együttes másik tagja, Jon Rubin jegyezték.

  Az a két sor amiben megjelenik az I Wanna Be Your Boyfriend, valóban kísértetiesen hasonló, de egyébként a két szám, két teljesen külön világ. Nem feltételezem Avril-ről, hogy egy 1979-es gagyi számból merítene ikhletet, és mint ezt ő maga meg is mondta soha nem hallotta a számot! Én bízom Avril-ben, hiszen mint azt mindig is mondta, saját maga írja a dalszövegeit. És ha mi is bízunk benne, nagy baj nem lehet...